Nagyon bátran kezdtem el blogolni a Tangó Európa Bajnokságon való szereplésünkről. Szerencsére Budapesttől hosszú az út az Adriai tenger partján lévő Bellaria Igea Marina városig, így bőven volt idő az írásra. A verseny közben viszont nem nagyon volt egy percem se írni, így a második, egyben befejező részt hazafelé a repülőgépre várva „vetem papírra „, tablet segítségével.
Tangó Európa Bajnokság
A tényeket és a videókat, mármint, hogy ki lett a Tangó de Pista Európa bajnok, illetve a színpadi tangó bajnok, azt szokásosan az endretangón írom meg: Tangó de Pista Európa bajnok, Színpadi Tangó Európa Bajnok. Ami pedig itt következik, az inkább a személyes élményünk a versenyről.
Először is a legfontosabb, hogy évről évre egyre erősebb a mezőny. A tangó tánctudás, amit nem is olyan régen argentin titoknak tartottunk, egyre inkább „globalizálódik”. Az argentin válság miatt is a legjobb tanárok külföldön tanítanak, amikor meg otthon vannak, akkor is leginkább külföldiek tanulnak tőlük, akik jobban meg tudják őket fizetni. Buenos Airesnek azért szerencséje van, mert még mindig tele van kitűnő nemzetközi és helyi tanárokkal, a vacsora show táncosokkal, utcatáncosokkal, taxitáncosokkal. De a világ többi része lendületesen tör előre a titokzatos tangó tudás szempontjából.
Azzal a tudással, amivel kétszer voltam Európa bajnoki döntős, 2011-ben és 2012-ben valószínűleg már a selejtezőben kiestem volna. Szóval nagyon nagy a nyomás a tangó Európa bajnokságon, főleg, hogy van már egy csomó világbajnoki döntős a mezőnyben. Nemcsak az Európa bajnokság fejlődik egyébként, a világbajnokság színvonala is évről évre erősödik.
A zsűri
Nagy nevek voltak ebben az évben is. Például Miguel Angel Zotto, Diana Gusperoval. Miguel Angel Zotto, annak a Osvaldo Zottonak a testvére aki már elhunyt és a tangó történelem egyik legnagyobb alakja. A zsűri másik két tagja Sabrina és Ruben Feliz, aki szintén nagyon népszerűek éss nem utolsósorban ott volt Gáspár Godoy az argentin tangó első színpadi tangó világbajnoka! Most olvasom Áron tangó blogján, hogy már járt Budapesten 2006-ben fellépni Tangó Show-val. Az előbbi link Áron cikkje, nagyon érdekes olvasmány.
Tango de Pista, Tango Escenario
Két kategóriában lehet versenyezni és amennyiben valaki a döntőbe szeretne kerülni, akkor két selejtező körön, és egy középdöntőn kell továbbjutnia. A Tango de Pista kategóriában, az emberek körökben táncolnak. Egy körben azaz rondában 7-8 páros táncol, és a zsűri 3 tangó szám alatt pontozza őket.
Ezen a versenyen a selejtezőben 8 kör volt. A két selejtező pontszámát összesítik és ez alapján mennek tovább az emberek a középdöntőbe.
A mi táncunk
Az első selejtezőnk nagyon jól sikerült. Akkor még nem tudtuk, de a mi körünkben táncolt a későbbi Európa Bajnok is. A mi sorszámunk a 212-es az Európa bajnoké pedig a 218-as.
Pontozás tekintetében csak 10 páros került 7.00 fölé, a selejtező első napján köztük mi is. Az alábbi képen lehet látni az első selejtező nap pontozását.
És akkor jött a villámcsapás. Andi összeszedett valamilyen gyomorrontás – hasmenést a selejtező első napjának az estéjén. Ha már ilyen sokat játszunk a számokkal, akkor számszerűsítsünk: Andi ötször hányt és körülbelül nyolcszor ment a hasa. (Bocsi Andi, ha olvasod, de hozzátartozik a tényekhez. 🙂 )
Ott voltunk tehát a selejtező második reggelén, déltől verseny és nem tudtuk, hogy feladjuk-e vagy sem, vagy mi legyen. Óriási szerencsénk, hogy kaptunk segítséget orvos barátunktól Magditól és férjétől Andrástól, akiknek ezúton is ÓRIÁSI KÖSZÖNET!!! A segítség ellenére is a második napon sokszor zenén kívül, erőtlenül, feszesen és katasztrofálisan táncoltunk a leggyengébb pontokat kapva a zsűritől a 32 továbbjutott párosból. Konkrétan a 30-ik helyre volt elég a selejtező második napján. De legalább segítettük a majdani Európa bajnokot, hogy kiemelkedjen a mezőnyből. 🙂
Összesítve a két napot a 18-ik helyen jutottunk tovább.
Középdöntő
Juan Martin mondta egyszer, hogy a középdöntőben kell legjobban táncolni, hogy megmutasd, beférsz az öt legjobb páros közé, akiből kiválasztják a győztest. Nos, mi ebben nem tudtunk gondolkodni, mert tudtuk, a második napi táncunkat nem fogja elfelejteni a zsűri és óriási az esély, hogy nem jutunk tovább a döntőbe. Ettől függetlenül beleadtunk mindent és SIKERÜLT! Nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült feltornászni magunkat a 12-ik helyre, úgy hogy a középdöntőben már olyanok is kiestek, aki már voltak világbajnoki döntősök.
Döntő
Az Európa Bajnokság döntője, szabadtéren volt az Adriai tenger partján. Miguel Angel Zotto a verseny után kiemelte, hogy milyen nehéz dolog ilyenkor kiválasztani a győztest. Nem is csodálkozom, a döntőben már egyszerűen annyi a jó táncos, hogy képtelenség zsűriként ennyire fókuszálni és ilyenkor, ahogyan Juan Martin megfogalmazta már az első öt helyezettre figyelnek leginkább. De így is sikerült a 9.ik helyet megszereznünk és nagyon boldogok vagyunk, hogy szinte a sírból hoztuk vissza ezt az Európa Bajnoki szereplést, ráadásul ebben az évben (is) az egyik zsűritag Ruben az első helyre rakott minket és ez nagyon jól esik.
Íme a táncunk a döntőből.
Képek és videók a 030 tango youtube csatornáról.