Kedves Tangósok!
Szomorúan értesítünk benneteket, hogy Andreával együtt új helyet keresünk a Tango Libre Budapest számára. A segítségeteket kérjük, hogy folytatni tudjuk a tangó tanítást!
A jelenlegi helyszínünkről, ahol tavaly szeptember óta tanítunk, egyszerűen kitettek minket. Amíg mi a versenyekre, a felkészülésre és persze emellett a tangó oktatásra koncentráltunk, valakinek az az ötlete támadt, hogy a hátunk mögött megszerzi a helyszínünket a saját céljaira. Véletlenül értesültünk róla, hogy Simon és Tímea – igen, ugyanaz a Simon és Tímea, akiknek a tánciskoláját (Barrio del Tango) 2 évig támogattuk munkánkkal – komoly tárgyalásokban vannak a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) Semmelweis utcai székházában bérelt termünkkel kapcsolatban. Hiába próbáltuk többször is megbeszélni velük az általuk kialakított helyzet visszásságát, nem tágítanak üzleti elképzelésüktől.
Mint tudjátok, Andival megnyertük a Londoni Tangó Bajnokságot “Tango de Pista” kategóriában. Ez a győzelem nem csak boldogságot, de további feladatokat is ad nekünk: ugyanis a Buenos Airesi Tangó Világbajnokság középdöntőjébe kvalifikált minket. És most a versenyek közötti tanítási és felkészülési időszak következne, ám a helyünkről egész egyszerűen kitettek minket. Úgy érezzük, hogy ezt nem érdemeltük meg.
A segítségeteket kérjük egy megfelelő és megfizethető oktatási helyszín felkutatásában.
Köszönettel,
Endre & Andrea
Mindkét fél részéről, (Simon és MVSz) elfogadhatatlan magatartás!
Azért arra kiváncsi vagyok, hogy aki erről tud, az a jövőben elmegy-e Simon bármilyen tangós programjára?!
Persze országunk csodálatos és semmi nem érdekes!