Mindössze négy taktus és szinte mindenki rögtön felismeri a tangó himnuszát, a La Cumparsitát. Slágerekben kérdéses, ki minden idők legsikeresebbje, lehet, hogy a Beatlestől a „Yesterday” vagy a Rolling Stones-tól az „(I can’t get no) Satisfaction” vagy egy másik örökzöld, de a tangóban az első helyezett kiléte megkérdőjelezhetetlen.
A világ legfelismerhetőbb melódiája
Egyébként már maga az is egy nagyon izgalmas kérdés, hogy melyik a világ legfelismerhetőbb melódiája. Mármint úgy legfelismerhetőbb, hogy, nem tudjuk, hogy mi a címe, de tudjuk, hogy ismerjük, tudjuk hova kötni de nem kell tudnunk a címét.
A legfelismerhetőbb dallamokért pedig komoly versenyzők vannak, mint a Für, Elise, Nokia Tune, Hare Krisna, Happy Birthday, Silent Night/Stille Nacht, Eine Kleine Nachtmusik, Beethoven – Symphony No. 5, menyasszonyi indulók: Felix Mendelssohn Bartholdy – Szentivánéji álom, Greensleves, Yesterday stb.
Vannak időszakos versenyzők, mint például a Nokia csengőhangja, amikor talán az volt a legfelismerhetőbb dallam a világon. Aztán persze ez az időszak „lecsengett” és egyre kevesebben ismerik fel. Apropó, honnan származik a Nokia csengőhangja? Nos, innen:
A legtöbbet játszott tangó a világon
Visszatérve a La Cumparsitára, kétségkívül ő a legtöbbet játszott tangószám is a világon. Több mint 1.500 verziója van, de létezik olyan felmérés, amelyik 2.700-at számol.
Fontosságát jól mutatja, hogy 2000-ben, amikor az argentin olimpiai csapat a La Cumparsitára vonult be Sydneyben, Uruguay még diplomáciai botrány is kerített miatta. Ugyanis a zeneszerző Gerardo Matos Rodriguez uruguayi. de erről majd később, amikor szó lesz a keletkezésének a körülményeiről.
Íme, egy népszerű verzió 1961-ből.
Miért nevezzük a tangók himnuszának?
Aki volt már milongán (argentin tangóesten), annak talán feltűnt, hogy a legvégén a La Cumparsitát játsszák a táncest egyfajta lezárásaként. 100 milongából 99% tartja ezt a tradíciót, sőt voltam olyan tangós rendezvényen, ahol ráadásul kettőt is játszottak a végén, először egy ritmikusabb verziót, majd egy lágyabbat, melodikusabbat. Nagyon sok helyen tartják azt a szép szokást, hogy a legutolsó tandát (= az utolsó táncos blokk egy argentin tangóesten) a saját párjukkal táncolják de ha azt nem sikerül, akkor legalább a La Cumparsitát.
Keletkezésének története
1915-16 környékén az építészmérnök egyetemi hallgató Gerardo Hernán Matos Rodríguez lázas betegen feküdt az ágyában és éjszaka megálmodta a La Cumparsita alapdallamát. Mivel nem tudott kottát írni, másnap, láza elmúltával hívta a nővérét és lejegyeztette vele a melódiát. A La Cumparsita eredetileg egy indulónak készült a uruguayi diákszövetség farsangi felvonulására. A név a ‘comparsa” szó kicsinyítéséből származik. A comparsa pedig egy zenészekből, táncosokból sétáló csoportja a karneválokon. A dallam elkészülte utána Gerardo megmutatta Roberto Firpo zenekarvezető-zongoristának a művét, mondván, hogy ebből egy tangó is lehetne. Firpo beleegyezett és Carlos Warren zongorista segítségével az eredeti műhöz hozzáadott még a saját szerzeményeiből: a La gaucha Manuela” és a”Curda completa”ból, valamint a Miserere” számból, ami Giuseppe Verdi, ” Il trovatore” operájában található.
Az így elkészült művet Roberto Firpo zenekara mutatta be elsőre közönség előtt a művet Uruguayban, Montevideóban a La Giralda kávézóban.
Pereskedések és a Cumparsita énekes verziói
Innentől kezdve a történet elkezd bonyolódni. Gerardo eladja 20 pesóért a jogokat, amit később sikeresen visszaszerez, mondván, hogy kiskorúként, ő még nem adhatta volna el. A La Cumparsita viszont szépen lassan a feledésbe merül. 1924-ban Pascual Contursi és Enrique Pedro Maroni szöveget ír hozzá. Carlos Gardel énekli és óriás sikerre viszi, viszont mindezt a zeneszerző engedélye nélkül. Az új cím „Si Supieras”.
Amit Gerardo perel, sőt 1926-ban megírja a saját hivatalos, szöveges verzióját a La Cumparsitához.
Bár a hivatalos énekes verzió az a Gerardo által írt, mégis a Carlos Gardel által énekelt verzió sokkal nagyobb sikert arat. Ami hozzájárult ahhoz, hogy mind a mai napig a La Cumparsita az argentin tangó legsikeresebb zenéje.
Izgalmas alkotások a La Cumparsitával.
Elképesztő, hogy a La Cumparsita mennyire népszerű lett a világon, Az interneten rengeteg videó, fellépés megtekinthető a La Cumparsitával. Ki is emelnék ezek közül néhány különlegességet.
Korcsolya és La Cumparsita
2010-ben, Vancouverben erre táncolt Joannie Rochette a rövid programját.
Shae Lynn Bourne felvétele 2005-ből.
A linkre kattintva megtalálható egy páros jégtáncos verzió is: Pakhomova – Gorshkov.
Gene Kelly 1945-ből
A következő felvétel lenyűgöző: Gene Kelly 1945-ből az Anchors Aweigh filmben szteppel a La Cumparsitára.
La Cumparsita rajzfilmben
Szinte hihetetlen, de még a macskaegeres Tom & Jerrybe is eljutott. Tom és Jerry, 102. epizódja 1956-ból, címe Down Beat Bear.
Színpadi tangó világbajnokság
2017 augusztusában, születésének 100-ik évfordulóján, erre a zenére táncolva nyerték meg a színpadi tangó világbajnokságot.
A tangó múzeuma Montevideóban
Ha van esély elmenni Uruguayba, azon belül is a fővárosba Montevidóbe, érdemes meglátogatni a „Museo del Tango – La Cumparsita „múzeumát, amely pontosan annak a lebontott La Giralda kávézónak a helyén található, ahol elsőre játszották a világon ezt a remekművet.
Uruguay nagyon büszke a La Cumparsitára, annyira, hogy egy 1998-ban deklarált törvénnyel kulturális népi himnusszá (Himno Popular y Cultural) deklarálta a hivatalos nemzeti himnusz mellé. Nem véletlen, a La Cumparsitának nagyon nagy szerepe van abban, hogy az argentin tangó ennyire népszerű tánc lett az egész világon.
A szerző Szeghalmi Endre, a Tango Libre Budapest oktatója. A képek forrása: Wikipédia és Tripadvisor.